A hetvenes évek vége felé, amikor még meg
sem házasodtam, egy alkalommal unatkozván a munkahelyen, a velem szemben ülő
kollégával a jövőnkről beszélgettünk. Kinek mi a terve elkövetkező húsz évre?
Én azt mondtam, ábrándozva, hogy lesz két gyermekem és megmutatom nekik a
piramisokat, az Akropoliszt és a Colosseumot.
Kollégám hitetlenkedett és kicsit
gúnyolt is, mire én fogadást ajánlottam neki. Ha húsz éven belül ezt a vágyamat
nem tudom teljesíteni, akkor fizetek neki egy üveg pezsgőt, és természetesen,
tőle is megkapom ugyanezt, ha megvalósítom az elképzelésemet.
Teltek, múltak az évek, már régen nem
dolgoztunk ugyanazon a munkahelyen, megházasodtam, megszületett a lányom és a
fiam. Mikor már elérték azt a kort, hogy érdemes volt együtt utazni, elkezdtem
a kultúr-túrizmust.
Az első utunk négyesben, gépkocsival
Rómába vezetett. A következő évben a tavaszi szünetben egy nagyon kedvező
utazási ajánlattal elrepülhettünk Athénbe. A kairói út viszont nem akart
összejönni. Hol a csoport volt kis létszámú és elmaradt az út, hol az utazási
iroda ment tönkre és zárt be, aztán meg jött a nyár, amikor az időjárás miatt
nem volt érdemes utazni. Viszont egy szilveszteri utat sikerült lefoglalni.
December 29-én ülünk Ferihegy II.
terminálján, mikor nyílt az üvegajtó és belépett volt kollegám és a felesége.
Én odaléptem hozzájuk, és csak annyit kérdeztem, hogy hozta-e a pezsgőt? Elképedve
mondta, hogy van nála egy üveggel.
Tudniillik azért hozta a kézipoggyászban
a nemes italt, hogy a szilveszternek Kairóban majd meg tudják adni a módját –
és kint, ha egyáltalán kapható, bizonyára drága volna beszerezni.
Na, ezt az üveg pezsgőt szilveszterkor a
két család közösen fogyasztotta el a Níluson, egy hajó fedélzetén.
A felesége hitetlenkedett a történeten,
mígnem hazaérkezve pedáns kollégám meg nem mutatta neki a tíz-egynéhány évvel
azelőtti papírt.
Én pedig rájöttem, a sors különös
ajándéka volt, hogy év közben nem jött össze a kairói út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése