1. Egyetemista voltam, amikor először adtam vért. Ekkor tudtam meg, hogy a legritkább vércsoportom van, AB Rh negatív. Meg is kértek, hogy jelentkezzek önkéntes véreadónak. Évente kértszer vállaltam, hogy behívjanak a Karolinába. Mint megtudtam, másnapi problémás szülésekhez kellett a vérem.
Igy ment ez, vagy tizenhatszor.
Aki vért adott, emlékszik, hogy kezdetben szalámis zsemlét és sört kaptunk "fizetségként". Később szalámis kenyeret és teát, utóbb már csak teát. Legutoljára, mikor másodszor akartam a gépből teát vételezni, rám szólt az előtérben a teremnéni, hogy "maga már ivott teát". Erre a "nagyvonalúságra" elöntött a méreg, odamentem az irodistákhoz és kértem, hogy húzzanak ki a behívhatók listájáról.
Évekkel később, egy miniszterelnök kitalálta, hogy az ország anyagi helyzetét javítani lehet a vizitdíj bevezetésével. Ellensúlyként azt is bejelentette, hogy aki tíznél többször adott vért, az mentesül a vizitdíj fiztési kötelezettség alól. Elmentem a Karolinába, hogy igazolást kérjek. Kiderült, hogy nincs számítógépes feldolgozás és csak nem képzelem, hogy a pincében miattam fognak kutakodni. A vizitdíj szerencsére már csak a múlt rossz emléke, az ágy melletti széfekkel egyetemben.
Ritka véremnek pedig ma már csak a szúnyogok örülnek.
P.S. Amikor a szívműtétem időpont-besorolásánál ez segített nekem, a fiam is adott vért.
2. Egyetemistaként pénzkereseti lehetőség volt a "járva-kelve újságárusítás". Mozgó árusként hétvégeken délután sorban álltam a Blahán az 50 példányomért. Az volt a rend, hogy akik előbb elszámoltak a bevétellel, a következő héten előbb kapták meg a kötegüket, így előnyben voltak az utcán. Mikor megnyílt a Libegő, azonnal villamosra pattantam, gondolva, hogy nagy lesz a sor, és könnyen, gyorsan túladhatok a lapokon. Így is volt, nagyon hamar el tudtam számolni. Kérdezték, hogyan csináltam. Sajnos eldicsekedtem. A következő héten megdöbbenve tapasztaltam, hogy az utolsók között kaptam lapot. A kiválasztottak pedig már régen útban voltak Hűvösvölgy felé.
P.S.
Jó pár évvel később, Fenyő János (aki revolverrel járt, és a tárgyalások során az asztalon pörgette a fegyverét) lenyúlta a Rádióujságot. A szerkesztőség egy emberként otthagyta a Rádiót és átment Fenyőhöz. Még a rajzszögeteket is elvitték a szerkesztőség faláról.
Ekkor besegítettem, hogy a Rádió biztosíthassa a lap folyamatos megjelenését.
Abban az épületben, ahol évtizedekkel előbb a földszinten vártam a kötegemre, most az emeleten a Fényszedőben dolgoztam. A hajnali lapzárta előtt, éjfél körül lettem kész a külföldi TV adók formába öntésével.
Kiderült, hogy a besegítők már mind elpárologtak, egyedül maradtam és nekem kell imprimálnom az egész újságot. A gépkocsivezető már várta az anyagot, hogy az egri nyomdába vigye. (Hol van ez már).
Szó ami szó a második hét után a Fényszedő vezetője állásajánlatot tett nekem. Jólesett.
