A műtő(k)re
természetesen nem emlékszem. Ahol felébredtem, abban a helyiségben három ágy volt, és
mindig figyelt ránk, meg a gépekre egy ápolónő. Csodálatos érzés, amikor kiveszik a csövet az ember torkából, és az arcára ráteszik a párásító maszkot. A műtő üzemeltetetésében résztvevő létszámról és
feladatokról csak azt tudom, ami a műtéti naplóban szerepel, hogy a beavatkozás
három órán keresztül tartott. Jelen voltak: Székely László operáló orvos, két asszisztens, egy
aneszteziológus, egy műtősnő, egy szívmotor technikus. Két ápoló tolt ki másnap a műtő melletti megfigyelőből és zsilipelt át a szubintenzív kórterembe. Innen két nap elteltével toltak vissza az osztályra.
Az osztályon kb. 60 ágy lehetett, ötösével külön férfi és női
szobákra osztva. A szubintenzíven, előfordult a két férfi három
nő, ill. a fordított helyzet is. Az elkülönítést lepedők variálásával oldották
meg, de hát az itt fekvők amúgy sem igen mozogtak, mert különböző műszerekhez,
illetve folyadék gyűjtőkhöz voltak kötve. Belőlem 11 cső lógott ki, az EKG
tappancsokat nem számítva. Ehhez a részleghez külön nővérszoba tartozott, és itt
volt az osztályos főnővér is.
Az intenzív első napja a legrosszabb. Megértem, hogy ide a betegek csak kanalat
vihetnek, kést és villát nem………
Az itt töltött második nap délelőttjén nagyon sokat adtam volna azért, hogy valaki
törölje le vizes szivaccsal az arcomat. De az ottani nappalos ápolónő
bármelyikünk bármilyen kérésére azt válaszolta, hogy neki erre nincs ideje, sok
a dolga, hagyjuk békén. Tíz körül már csak két madzaggal voltam ágyhoz kötve, a
vastag csövet is kiszedték, de a katéter még bent volt. Felülve láttam, hogy
nem folyik a vizelet, mikor pedig éreztem, hogy jön, tehát nem a zacskóba folyik,
hanem alám. Szóltam. Megnézte, mondta, hogy meg van törve a cső. A katétert
kivette és adott egy kacsát. De ettől még a saját pisimben feküdtem. Könyörögtem,
hogy engedjen ki deréktól lefelé megzuhanyozni, nyitott WC ajtó mellett. Nem
engedett. Egy ezrest csúsztattam a zsebébe, hátha ez megoldja a problémámat.
Nyugtázta, majd közölte, hogy a felkelést ő nem engedheti, és a papucsomat sem
adja vissza.
Dél körül
volt egy vizit, és megkérdeztem, a doktornőt, hogy lezuhanyozatok-e deréktól
lefelé, nyitott ajtónál. Azt mondta, hogy igen. Mikor távozott, kértem a fenti
ápolónőt, hogy szabadítson ki. Közölte, hogy nem, mert most ő van itt egyedül,
és ez az ő felelőssége.
Mikor átadott
az éjjeli ügyeletes ápolónőnek, a kettejük együttes ágyam előtti megbeszélésén
ismét jeleztem a kérésemet az éjszakás felé, és azt, hogy délben a doktornő már
engedte a zuhanyozást. Mikor elhagyták a kórtermet, hallottam, hogy a
délelőttös fennhangon figyelmezte az éjszakást, hogy mindenképpen kérdezzen rá
az esti ügyeletes orvosra, ne cselekedjen önállóan, bármit is mondtam én az
előbb.
Szerencsére
az éjszakás elment az ügyeletes orvoshoz, és azzal a hírrel jött vissza, hogy
rendben, de csak deréktól lefelé és nyitott ajtónál. Valóban nem voltam
teljesen stabil, de fogódzkodva le tudtam zuhanyozni deréktól lefelé, és mire
visszaértem egy áthúzott ágy fogadott. Ez a zuhanyozás és a gondoskodás fél
gyógyulás volt.
A szabály az
szabály, aki viszont ember, az ember.
…………
A rendes
szobába visszatérve már el tudtam látni magamat, nem volt sok dolga velem az
ápolónőknek. Mellettem egy csont sovány bácsika feküdt, kopottas ruhában,
látszott, hogy nincs pénze, ahogy mondta az asszony reggel hatra jár dolgozni,
azért nem jön hozzá senki. Tisztasági szerei sem voltak, igaz, ahogy éreztem,
nem is volt rá neki nagy igénye, vagyis a műtét óta vizet nemigen tapasztalt.
(Pedig az intenzíven is alaposan megfürdettek egy beteget az ágyában, de
ott egyértelműen ezt „hálából” tették. Igaz, második este már nekem is
ledörzsölték a hátamat, csupán kérésre.) Mikor véget ért az esti vizit,
visszajött az éjszakás nővér, akivel a szívkatéterezésemkor találkoztam
először, és akkor nem volt hajlandó pénzt elfogadni tőlem. Ez a nővér most olyan
kedvesen szólt a bácsihoz, hogy tágra nyitottam a szememet. Megnyugtató
szavakat mondott. Mondta, hogy megfürdeti. Hozta a lavórt a fertőtlenítőt,
szivacsot, törülközőt és szépen alaposan lemosdatta a bácsit, még azt a kevés
haját is megfésülte. (A fentiek alapján már el lehet képzelni, hogy ez
milyen jól esik egy betegnek.) Hajnalban, mikor az ápolónő az átadás előtt
végignézte a betegeket, utána osontam, és a folyosón a zsebébe tettem egy
ezrest, mondva, hogy ezt azért kapja, ahogy a bácsival előző este viselkedett.
Mosolygott, és most elfogadta.
És láss
csodát, ezt a bácsit a következő éjszakás nővér is kedvesen szólította meg,
figyelmesen nyugtatgatta és megmosdatta. Ez a távozásom előtti nap volt, és az
éjszakás hajnalban vett tőlem vért, hogy mire a papírokat lezárják, legyen meg
a legfrissebb INR értékem. Ennek az
ápolónőnek, amíg félre nézett a fertőtlenítő palack alá csúsztattam egy ezrest.
Kérdően rám nézett, mire azt mondtam: „Mert tegnap este olyan szépen beszélt a
bácsival.” Eltette, és ez így van rendben. Az ápolónőknek talán nem a pénz volt
a fontos, hanem, hogy valaki észrevette, hogy emberül viselkednek.
…………
Utolsó előtti
nap zajlanak a kontroll vizsgálatok. Az ultrahangra az ember a teljes
dossziéjával megy, melyben benne van a műtéti napló is. Épp a felénél tartottam
az olvasásában, mikor szólítottak. A vizsgálat után visszavittem a dossziémat a
recepcióra.
Este
szerettem volna befejezni az olvasást, kértem a nővért, hogy vegye ki a
dossziémat. Mondta, hogy azt csak a főnővér engedélyezheti. Megkértem, járjon utána, és követtem is.
Hallottam, ahogy a főnővér elhajtotta a nővért és folytatta a nővérszobában a
szakmailag nyilván nagyon fontos spanyol tévésorozat nézését. Mondtam, hogy
akkor nem viszem el a dossziét, hanem a recepciós pultnál fejezem be az
olvasást, a jelenlétükben, hiszen délben már úgyis a kezemben volt a teljes
dokumentáció. Csak ha az ügyeletes orvos megengedi – volt a válasz. Az éjjeli
vizitnél már hagytam az egészet a fenébe, hiszen tudtam, hogy másnap úgyis a
kezemben lesz a teljes anyag.
Általában
szoktam hagyni egy borítékot a recepción is, hogy osszák szét, ahogy jónak
látják. Most ettől megkíméltek.
Az a baj,
hogy két csepp ecet meg tud savanyítani egy egész üveg tejet.
Dr. Székely Lászlót 2018. októberében állásából felfüggesztették. Gyógyult betegei egy-egy szívecske kifüggesztésével álltak ki megmentőjük mellett. Kérdés, hogy szabad-e egy zseniális orvost eltiltani hivatása gyakorlásától, egy vélt, vagy akár valós etikai vétség miatt? Engem gerincproblémám miatt csak un. kis lyukú beavatkozással lehetett operálni. Erre az országban egy, vagy két orvos mer vállalkozni. Örök hálával tartozom dr. Székely Lászlónak.
